Egy kiskutya rövid élete Nem igazán emlékszem a helyre, ahol születtem. Szűk volt és sötét, és az emberek sohasem játszottak velünk. Emlékszem Anyura és az ő puha bundájára, aki sajnos gyakran beteg volt és sovány. Alig tudott tejet adni nekem, a bátyáimnak és a húgaimnak. Emlékszem közülük sokan elpusztultak, még mindig nagyon hiányoznak nekem. Emlékszem viszont a napra amikor elválasztottak Anyutól. Olyan szomorú voltam és féltem is, a tejfogaim épp csak kinőttek és nagyon is Anyuval kellett volna maradnom még, de ő beteg volt és az Emberek állandóan azt mondogatták, hogy pénzre van szükségük és elegük volt a rendetlenségből, amit a húgaimmal csináltunk. Betettek minket egy ketrecbe és egy idegen helyre vittek. Csak kettőnket. Összebújtunk és nagyon féltünk, és még mindig egyetlen kéz sem jött hozzánk cirógatni, vagy babusgatni. Csak az a sok fény, hang és szagok! Egy üzletben vagyunk ahol rengeteg különböző állat van! Néhány vijjogva csiripel, van amelyik nyávog, megint mások kukucskálnak csak. A húgommal együtt egy kis kalitkába vagyunk zsúfolva és más kölykök hangját is hallom körülöttünk. Látom az embereket amint bámulnak rám, szeretem a kis embereket, a gyerekeket. Olyan édesek és mókásak, mintha játszani akarnának velem! Egész nap a kalitkában maradunk, néha gonosz emberek megütik az üveget, hogy megijesszenek bennünket, néha kivesznek minket, hogy megmutassanak az embereknek. Néhányan gyengédek, néhányuk viszont bánt minket, viszont mind azt mondja - Á milyen aranyosak! Szeretnék egy ilyet! De végül egyikünket sem vitt haza senki. A nővérem tegnap este múlt ki, amikor az üzlet sötét volt. Rátettem a fejemet a puha szőrére és éreztem amint az élet elszállt csöppnyi testéből. Hallottam amint azt mondták, nagyon beteg volt, és azt, hogy akciós áron leszek eladva, csakhogy hamar eltűnjek a boltból. Azt hiszem az én gyönge nyüszítésem volt az egyetlen ami gyászolta őt, amint reggel kivették Húgom testét a ketrecünkből és a szemétbe dobták. Ma egy család jött és magukkal vittek! Micsoda boldog nap ez nekem! Igazán kedves család, ok igen-igen akartak engem! Vettek nekem egy tálat és eledelt és a kislány olyan gyöngéden tartott a karjaiban. Annyira szeretem őt! Az anyukája és az apukája azt mondta milyen édes és jó kiskutya vagyok! Úgy hívnak Angyal. Szeretem nyalogatni a gazdijaimat. A család olyan jól gondomat viseli, szeretnek, gyöngédek és édesek velem. Szelíden tanítanak a jó és a rossz dolgokra, enni adnak és rengeteg szeretetet. Az egyetlen amit szeretnék, hogy örömöt leljenek bennem. Imádom a kislányt és ha szaladgálunk, vagy játszom vele, azt nagyon élvezem. Ma az állatorvosnál voltunk. Ez egy szörnyű hely volt és nagyon meg voltam ijedve. Kaptam néhány szurit, de a legjobb barátom - a kislány - olyan óvatosan tartott és azt mondta minden rendben lesz, hogy megnyugodtam. A doki szomorú dolgokat mondhatott a szeretett családomnak, mert rém lehangoltak lettek. Olyasmit mondtak, mint súlyos csípő-elmozdulás és mondtak valamit még a szívemről is... Hallottam amint a doktor a felelőtlen kutyaszaporítókról beszélt és, hogy a szüleim nem lettek kivizsgálva. Nem tudom, ezek mit jelenthetnek, csak azt, hogy nagyon rosszul esik ilyen gondterheltnek látni a családomat. De ők még mindig szeretnek engem és én is nagyon szeretem őket! Ma vagyok 6 hónapos. Míg a többi hasonló korú kiskutya jól megtermett és pajkos, nekem szörnyen fáj ha csak megmozdulok is. A fájdalom soha nem csillapodik. Akkor is fáj amikor futok, vagy a hőn szeretett kislánnyal játszom, sőt a lélegzetvételt is fájdalmasnak találom. Megteszem a tőlem telhető legjobbat, hogy az az erős kölyök legyek amilyennek tudom, elvárnának, de ez oly nehéz. Majd a szívem szakad meg a szomorú kislány láttán és hallani az Anyut és Aput beszélni arról, hogy lehet, hogy elérkezett az idő. Számos alkalommal jártam már az állatorvosnál, és a leletek sohasem jók. Mindig csak Veleszületett Rendellenességekről beszélnek. Én csak a meleg napfényt szeretném végre, futkározni és játszani és odabújni hozzájuk. A múlt este volt a legrosszabb, a Fájdalom mostanra már állandó kísérőm, már az is fáj, ha felkelek és inni megyek. Próbálok felállni, de csak nyüszítek a fájdalomtól. Végül betesznek az autóba. Mindenki szomorú és én nem tudom miért. Rosszul viselkedtem talán? Próbálok jó lenni és kedves. Mit csináltam rosszul? Ó bárcsak ez a fájdalom múlna már! Bárcsak felszáríthatnám a könnyeit ennek a kislánynak. Próbálom kinyújtani az orromat és megnyalni a kezét, de ismét csak nyüszíteni tudok a fájdalomtól. Az állatorvos asztala furcsán hideg. Ismét nagyon meg vagyok ijedve. Mindegyik ember ölel, szeret engem, a könnyeik a puha bundámra potyognak. Érzem a szeretetüket és ugyanakkor a szomorúságukat is. Végre sikerül finoman megnyalogatni a kezeiket. Még a doktor sem tűnik olyan gondterheltnek ma, gyöngéd és érzek valami enyhülést a fájdalmamban is. A kislány óvatosan tart és én hálás vagyok neki mindazért a szeretetért, amit nekem ad. Most egy kis csípést érzek az első mancsomban. A fájdalom múlik és béke telepszik rám. Most már meg is tudom finoman nyalogatni a kezét. Álomszerű a látvány, ami elém tárul: Anyu, bátyáim és húgaim egy távoli zöld mezőn vannak a Szivárvány Hídnál. Azt mondják, ott nem létezik a fájdalom, csak béke és boldogság. Búcsút intek a családnak az egyetlen módon, ahogy tudok: kis farokcsóválással és az orrommal megérintem őket. Végig azt reméltem, hogy hosszú-hosszú éveket töltök el velük, de nem lehetett. -Látják, mondta az orvos, az állatkereskedésben kapható kölykök NEM felelősségteljes tenyésztőktől származnak Már nem fáj semmi, és jól tudom, sok év fog eltelni, míg ismét találkozhatom a szeretteimmel. Bárcsak másképp alakultak volna a dolgok...


(Az eredeti írás J. Ellis munkája, mely szabadon terjeszthető abban a reményben, hogy segít megállítani a kutya-szaporítók lelkiismeretlen munkáját és azokét, akik a pénzért tenyésztik az állatokat, nem pedig a fajta nemesebbé tételéért) Fordította: Vukovics Péter Szerzõ: J. Ellis (fordította: Vukovics Péter)


Karácsonyi ajándék..... "Ma megmentettem egy embert". A pillantásunk találkozott, amikor az én folyosómon sétált és benézett a kennelekbe. Azonnal éreztem, hogy gondterhelt és szomorú és, hogy segítenem kell neki. Elkezdtem csóválni a farkam, de nem túl gyorsan, nehogy megijesszem. Amikor megállt nálam, úgy álltam, hogy ne lássa hátul a kis balesetet, ami aznap történt velem. Nem akartam, hogy tudja, hogy ma még nem sétáltattak. A gondozóknak itt rengeteg dolguk van és nem akartam, hogy rosszat gondoljon róluk. Amikor elolvasta az ajtón a leírásomat és a múltamat, reméltem, hogy az nem szomorítja el öt nagyon. Én már csak előre tudok nézni és szeretnék valakit szeretni és valakinek sokat jelenteni. Leguggolt hozzám és gyengéden cuppogott. Én hozzányomtam a vállamat és a fejemet a rácsokhoz, hogy megnyugtassam. Az ujjai elkezdték simogatni a nyakamat, sürgősen társaságra volt szüksége. Egy könnycsepp gördült végig az arcán és én felemeltem a mancsomat, hogy biztosítsam arról, hogy minden rendbe fog jönni. Röviddel ezután kinyílt a kennel ajtaja és olyan ragyogó mosoly töltötte be az arcát, hogy én rögtön a karjai közé ugrottam. Megígértem neki, hogy nálam biztonságban lesz. Megígértem neki, hogy mindig kísérni fogom. Megígértem neki, hogy mindent meg fogok tenni, hogy a mosoly az arcáról és a szeme csillogása soha ne tűnjön el. Óriási szerencsém volt, hogy pont az én folyosómon sétált. És hányan vannak még odakint, akik ezeken a folyosókon még nem jártak. Mennyien vannak, akiket még meg kell menteni. Nekem sikerült legalább egyet megmenteni közülük.








Szörnyű,de tény!!!

 Meguntatok, és elvittetek a menhelyre. Túlzsúfolt volt és én egy szerencsétlen számot kaptam. Egy fekete műanyag zsákban vagyok. Néhány más kölyök megkapja majd az alig használt pórázomat, amit itt hagytatok. A nyakörvem kicsi volt és piszkos, de a hölgy levette rólam, mielőtt átküldött volna a Szivárvány Hídon. Lehet, hogy még otthon lennék, ha nem rágom szét a cipődet? Nem tudtam mi az, csak annyit, hogy az bőr, és ott volt a padlón. Csak játszottam. Elfelejtettetek kutyajátékokat venni. Lehet, hogy még otthon lennék, ha szobatiszta vagyok? Az orrom beledugása abba, amit én csináltam csak megszégyenít. Vannak könyvek és kutyakiképzők, ahonnan megtanulhattad volna hogy kell nekem megtanítani, hogy jelezzek az ajtónál. Lehet, hogy még otthon lennék, ha nem viszek bolhákat a házba? Bolhairtó nélkül nem tudok tőlük megszabadulni azután, hogy napokig az udvaron hagysz. Lehet, hogy még otthon lennék, ha nem ugatok? Csak énekeltem, "Ijedt vagyok, magányos vagyok, itt vagyok, itt vagyok! A legjobb barátod akarok lenni." Lehet hogy még otthon lennék ha felvidítalak? Ha megütsz, nem tudom megtanulni. Lehet, hogy még otthon lennék, ha rászántad volna az időt arra, hogy megtanítasz helyesen viselkedni? Az első hét után már nem törődtél velem, de és az összes időmet arra szántam, hogy rád várjak. Ma meghaltam. Szeretettel, a Kiskutyád ***






NAGYON MEGHATÓ TÖRTÉNET***


 Egy kutya, aki hű tudott maradni gazdájához. Egy kutya, aki tudta, a hűségnek a halál sem lehet akadálya! Aki tudta, mit jelent szeretni. Ma egy szobor áll tiszteletére Skóciában. Mert ennek az aprócska skye terriernek hatalmas, meleg szíve volt, szeretete pedig semmilyen határt nem ismert! Ez a kutya volt Greyfriars Bobby. A kutyus egyedül élt gazdájával, aki minden héten szerdánként elindult vele az edinburghi vásárba, ahol mindig pontban 1 órakor, ugyanabban a vendéglőben ebédeltek. 1858… Bobby gazdája meghalt. Bobby a temetési menettel tartott, annak ellenére, hogy a templomkertbe nem engedtek be kutyákat. Alig telt néhány nap, és a vendéglős arra lett figyelmes, hogy Bobby a megszokott helyén várja az ebédjét. A vendéglős megsajnálta szegényt, és odaadta a szokásos ételt. Miután a kis eb ezt megette, azonnal el is tűnt. Így ment ez ezt követően minden nap, egészen addig, míg a vendéglőst kíváncsivá nem tette, vajon hova indulhat az ebéd után a szegény kis állatka. Egyszer ugyanis követte a kutyát, s meglepetten vette észre, hogy az apróság a temető felé tart. A terrier egy kis lyukon átmászott, és gazdája sírjához rohant, melyre azonnal rá is feküdt. Mint később kiderül, a kutyuska egész nap a gazdája sírján időzött, csak ebédre tért be a vendéglőbe- minden nap egykor. A szőrmók tulajdonképpen a síron lakott! Ennek ellenére, nem zavarták őt el a temetőből, hiszen minden bizonnyal megszakadt volna a picur szíve. Sőt, még egy kis házikót is készítettek neki a templomkertbe. Igaz, ezt nem nagyon használta a csöppség, eső, fagy, tűző nap sem volt számára akadály – mindig gazdája sírján kucorgott. Illetve, majdnem mindig. A leges-legzordabb időkben behúzodott a házikójába, de csak addig, míg az idő elviselhetőbbé nem vált. Így ment ez 14 éven keresztül. Bobby 1872 január 14-én távozott a szivárvány-hídra. A kutyát ugyanoda temették el, ahová gazdáját. Sírján ez áll: "Let his loyalty and devotion be a lesson to us all". Ez magyarul nagyjából így hangzana: „Az ő hűsége és odaadása legyen a példa számunkra!” Bobby sírja és szobra ma Edinburgh legnagyobb látnivalói közé tartozik. Sokan az apró kutyát a valaha élt leghűségesebb és becsületesebb edinbughinak vélik